2010. december 27., hétfő

Karácsonyi ajándékok

Ezek a karácsonyi ajándékok készültek, bár néhány képet nem engedett feltölteni. A párnát a család kapta, a közel 100 db szaloncukor az iskolába készült, a zsuzsis párnát kolléganőm unokájának varrtam, a kis szütyőket aranyos kislányok kapták.



















2010. december 7., kedd

Párnák

Ezek a legújabb remekműveim. Imádom őket, a Zsuzsikat. A fodor azért elsőre nem volt egyszerű, de aztán szép lett. Karácsonyi ajándéknak kérték, remélem Zsófinak is tetszeni fog. Tavaly már varrtam neki egy ilyen takarót és szerencsére anyag még maradt belőle. A párnák 40x40-esek, és most először a párnabelsőt is én varrtam.







2010. november 23., kedd

Debreceni kv

Szombaton Debrecenben voltam egy kv-n, ami nagyon szuper volt. Kiállítás megnyitás, varrogatás, vásárolgatás, evés-ivás, szóval minden volt. Ezt a redworkos angyalkát kezdtem el ott varrni, majd este az ismert éneklős verseny alatt be is fejeztem. Mindig is szerettem volna ilyeneket varrni, most hála Ildikónak a pontos technikáját is megtanultam. Naná hogy otthon magamtól ellenkező irányból indultam el.


Ezeket a szépséges faleveleket Zsuzsitól kaptam, nagyon köszi mégegyszer.



Ritának hála megszereztem az új foltos könyveket, amelyek csodálatosak. Remélem egyszer varrok majd belőlük.

Hazafelé a T betűs nagyáruházban nem bírtam magammal, muszály volt ezt a könyvet is megvennem. Asszem a mai napot nagyon jól zártam.

2010. november 15., hétfő

Egy újabb táska






Na végre kész lettem vele, és most már örülök neki. Ajándékba készült, azért merem feltenni mert az illető nem még nem olvassa a blogomat, tehát igazi meglepi lesz. Egy ismert japán újság egyik táskája lenne ő, igaz az én izlésemre lefordítva. Az eredeti méretet túl kicsinek találtam, inkább neszinek mint táskának, de túl nagyon sem akartam, olyan kicsi nőciset képzeltem el. Eltartott egy darabig míg kész lett, pedig nem olyan nehéz. De sok idő elment a tervezésre, a rajzolgatásra, a pánt kialakítására, az anyagok összerakására, stb. De asszem ez most megérte. A pántot papírra varrással vartam, a cipzáras megoldást pedig másodjára. Ahhoz képest szerintem jó lett. Talán az ünnepek után varrok egyet magamnak is.

2010. november 5., péntek

Ajándékok




Egy pár apróságot varrtam, rokonoknak, ismerősöknek. Remélem elnyerte a tetszésüket. Most egyenlőre ennyit tudok mutatni, egy táska varrásán munkálkodom, persze hogy ajándékba, de még csak félkész állapotban van. Az első példányokkal mindig megküzdök, dehát ezzel jár a tervezés, a gondokodás, az alkotás.

Az egyik neszihez az ötletet az előző bejegyzésben szereplő könyv adta, a másik tildás. A tildásat most varrtam először, bár nem tudom miért várrtam eddig, egyszerű volt és gyors. Egy darabig ez lesz a kedvenc.








2010. október 26., kedd

Gyönyörűségeim

Két új gyönyörűséggel gazdagodtam. Egy új könyvvel és egy új cicával. A könyv szuper, már alig várom a következőket. Már egy új neszihez ötletet is adott.


































A cicák viszont a gyengéim. Imádom őket, ez a kis csudaság teljesen elvarázsolt. Mivel egész nap dolgozom, ahogy hazaérek csak követ és követ és követ. Jön utánam mindenhová, tehát együtt varrunk. A legtöbbször a vágólapon fekszik, ahogy a képen is látszik.

2010. október 12., kedd

Táska, táska, táska


Ez a legújabb táskám, mos ez a kedvenc. Pénteken tanította Surányi Melinda, és a hétvégén be is fejeztem. Szokás szerint sokminden szépet tanultunk tőle, úgyhogy varrnivaló az lesz bőven. Tetszik hogy különleges, őszies, olyan bájos.









2010. szeptember 29., szerda

Na még egy.......




































Egy újabb tornazsákot varrtam, de ezúttal kék betéttel. A barna karcagi táska anyagmardékából készült még két neszi is, bár a kicsi elég problémás volt, nehéz volt a cipzárt belevarrni, de muszály minden centit kihasználni.

2010. szeptember 10., péntek

Néhány apróság

Most csak néhány apróságot készítettem, mert elfogyott az ajándékozós készletem. Erre készültek a bugyik, az irattartó, és a zsepitartók. Befejeztem két ufót is, a miskoli órámat már a helyére is állítottam, a másik a borcsamama féle mobiltartó, amit még karcagon mutatott. Az óra mintája nagyon tetszik, amúgy is szeretem a papírra varrást,










































2010. szeptember 7., kedd

Díjat kaptam

Ezt a díjat kaptam Naturitától, melyet nagyon köszönök.












A 7 dolog pedig ami rám jellemző:

  1. első a család. mindig

  2. az időm többi részében a foltvarrásnak élek, saját stílusom kialakításán fáradozom.

  3. imádom a cicákat.

  4. szereteke sütni, főzni

  5. nyughatatlan vagyok, ha nem varrok, valamit rendezgetek, pakolok, stb.
  6. szeretek olvasni
  7. kedvenc évszakom az ősz


A díjat pedig Dite-nek adom tovább.http://dite-dit.blogspot.com/










2010. augusztus 29., vasárnap

Kezdődik az iskola

Csilla az idén a hatodik osztályt kezdi, amihez új tolltartó is dukál. Farmerből varrtam, a feltétel a kutyás kép volt, a többi úgy jött. Hátul a farmer anyagra piros farkasfogat varrtam.















A tornazsákja a tavalyi bolti mintájára készült, szintén farmerből, de ehhez a flíz alá tejszűrőt is tettem. Nem mondom elég volt megkukacolni, de megérte.




















2010. augusztus 20., péntek

Új táskám

Ezt a táskát még Karcagra szerettem volna megvarrni, egy egyszerű pakolós táskának. Naná hogy nem sikerült, csak a Miskolci varrásra lett készen. Oda már magammal vittem, igazi "malaclopóra" sikerült. Szinte mindenem belefért, pedig nem szoktam kevés dologgal elindulni.
Saját festésű anyagokból varrtam, egy német újság alapján.

2010. augusztus 9., hétfő

Miskolci varrósnap

Szombaton Miskolcon varrtam Melindánál, ami ismét nagyon szuper volt, csakúgy mint tavaly. Az út most kalandosabbra sikerült, el is tévedtünk, de időben ott voltunk. Most táskát, nesszeszert, mobiltokot, órát és egyéb apróságot lehetett varrni. Persze még nem fejeztem be semmit sem, de ha kész, felteszem a képeket. Egyenlőre Melinda műveit osztom meg veletek.


















Anyagvásár, és persze a varrós napok elengedhetetlen Szép Gáborja is ott volt.

További képeket feltettem ide: http://picasaweb.google.com/keresztesineeni98

2010. augusztus 3., kedd

Karcagi táborozásom










Varrós táskám belső elrendezése.















Varrós táskám eleje













Szasikós nesszeszer






















Táska amit Györgyi tanított












Varrós mappám hátulról





Már harmadik éve járok Karcagra, de csak most tudtam az egész hetet ott tölteni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, annyira szuper. Most valahogy mégjobb volt mint eddig. Nem kellett hajnalban kelnem a vonathoz, és másnap elrohannom szintén a vonathoz. Végre varrtam kedvemre, ismerkedtem, és a kedves blogos ismerősökkel több időt töltöttem.
Cic megint mindent jól megszervezett, Évi és Beugrólány szuper jó dolgokat tanított, nagy türelmmel. Nagyon jókat varrtunk Naturitával és Dióval, sokszor hajnalig.