2016. június 6., hétfő

Az új táskám


Tulajdonképpen nem egy ilyen táskát szerettem volna varrni, de a fénykép amit lementettem csalóka volt. A szabásminta és a fénykép között nagy volt a különbség, így az eredeti tervemet elvetettem, hogy csak egy zseb legyen az elején, ehhez az eleje túl nagy. Rövid gondolkodás után eszembe jutott ez a virág, megkerestem, és kézzel felapplikáltam. Használtam a VGC-ben vett pálcáimat is. Nagyon könnyen fel tudtam varrni, elég gyorsan ment. A hátuljára varrtam azért két zsebet, jól mutat rajta. 

Az ufo-kal is haladok, legközelebb megmutatom.






2016. május 12., csütörtök

Itt vagyok!



Újra itt vagyok! Nem tűntem el, de a kevés idő és néha a lustaság is hozzásegített ahhoz, hogy nem írtam. Egy fárasztó nap után borzalmasan lusta voltam ahhoz hogy egyáltalán bekapcsolja a gépet, és írjak ide. De most újra felvettem a ritmust. A baglyos tűpárnát a lányomnak varrtam, hogy minél kevesebb esély legyen arra, hogy beleüljünk a tűibe. Persze volt már ilyen. 



Az idei nagy célom hogy a befejezetlenek be legyenek fejezve. Itt egy kész blokkból varrtam neszit, amit egy közös varrásra  már el is vittem tombolának. Sok ilyen várja még a befejezést, de azon vagyok hogy fogyjanak.


2016. február 23., kedd

Táskák


Kolleganőimnek varrtam a táskákat még tavaly, mindenkinek személyre szólóan. Ők választották ki a mintát az újságból és az anyagokat én csak megvarrtam. Mindegyik cipzáros, és belső zsebet is varrtam. 








A mikulásokat mikulás napra készítettem, és ezzel előre letudtam az ajándékokat. Így már karácsonyig tudtam mást is varrni. Nagyon jó volt varrni őket, sok volt a munka, de élveztem. A szakállt volt a legmonotonabb varrni. Jó volt az arc festését megtanulni, most már simán csinálom. Vettem hozzá festéket is. Az övhöz a csattot filcből vágtam ki, nem gondoltam hogy sokat fogok belőle készíteni, így keveset vettem.


2016. február 1., hétfő

Elmaradásom II.


A tavalyi másik táborom a Varrógépcentrum által rendezett Balatoni tábor volt. Nagyon de nagyon jó tábor volt, a programok megvarrhatóak voltak, pedig azt hittem túl sok lesz nekem, de nem sok befejezetlent hoztam haza. Levi és Kati mindig segítettek bármi gond volt, sok egyebet is tanultam. A szállás, az ellátás csak csúcs volt, az ellátásunkról Levi családja gondoskodott fáradhatatlanul, a szállás családoknál volt megoldva, annyira barátságosak és gondoskodóak voltak velünk mintha mi is odatartoztunk volna. Nem tudok mit mondani, de ennyire különleges táborba még nem voltam! Remélem lesz máskor is.  














2016. január 17., vasárnap

Elmaradásom I.

Tavalyról még két bejegyzéssel el vagyok maradva. Ez egyik most következik, a mezőkövesdi tábor. Teljesen más volt mint egy szokásos tábor, nagyon jó volt hogy csak kézzel varrtunk. Egészen felüdítő volt, bár nem minden technika a kedvencem, nagyon jól éreztem magam. Találkoztam új foltosokkal, akiket eddig csak névről ismertem. Majdnem mindent kipróbáltam,de a Lucy Boston maradt a  kedvencem, a pojagi pedig most sem jött be. De ez már csak így van, vannak kedvenc technikák és vannak olyanok amit sosem fogok megvarrni. A tábor nagyon tetszett, jó hogy viszonylag közel volt, ráérős, csendes  jellegű. Az idő szuper volt, és nagyon jó volt egy kicsit együtt lenni a csajokkal. Legközelebb egy másik tábor következeik.






2015. szeptember 4., péntek

Egy újabb táska


Ha jól emlékszem tavaly előtt voltunk Kecskeméten, akkor láttunk valami hasonló táskát, ami Csillának bejött. Akkor vettük hozzá a Párizsos anyagot, így ideje volt megvarrni. Persze emlékezetből nem könnyű, szerintem vagy ő szerinte milyen volt, hogyan kellene kivitelezni, tetszik e így. Csináltam hozzá szabásmintát, az alja piskóta forma, elsőre persze túl nagy lett, mert amikor a palástot is hozzátettem, nagyon nagy táska lett volna belőle. Levettem mindenhonnan egy keveset, újratervezés, és így már ok. Kellőképpen érvényesül az Eiffel Torony, a többi része fekete. Cipzáras persze, és a belső zsebet másképpen oldottam meg mint szoktam. Egy német újságban láttam ezt a megoldást, most próbáltam ki először, gyakorlatban is működik. Tulajdonképpen lóg, a cipzár bevarrása előtt vékonyan levarrtam, majd újra a cipzárral együtt, és végül a ferdepánt is fogja.  





2015. augusztus 14., péntek

Tatabánya 2015



Tatabányán voltam először az idén táborba, de csak most jutottam el idáig, hogy feltegyem a kész műveket. Most is nagyon jól éreztem magam, igaz nem tudtam úgy előkészülni mint szerettem volna, de így is jó lett. Tulajdonképpen majdnem készen hoztam haza mindent, a maci meg volt varrva, itthon már csak tömni és szépítgetni kellett. A neszit közösen varrtuk, Margitkáéktól kaptuk az egységcsomagot, csak varrni kellett. Nagyon jó kis meglepi volt. Ezt a kulcstartót már régen el akartam készíteni, de valahogy mindig más volt a fontos. Így most meglett, és nagyon meg vagyok elégedve vele. Használat közben is jól vizsgázott, mert a lenti táskán lóg egy pánton. A táskára csak néhány varrás kellett az elejére, és kész is lett.