2015. szeptember 4., péntek

Egy újabb táska


Ha jól emlékszem tavaly előtt voltunk Kecskeméten, akkor láttunk valami hasonló táskát, ami Csillának bejött. Akkor vettük hozzá a Párizsos anyagot, így ideje volt megvarrni. Persze emlékezetből nem könnyű, szerintem vagy ő szerinte milyen volt, hogyan kellene kivitelezni, tetszik e így. Csináltam hozzá szabásmintát, az alja piskóta forma, elsőre persze túl nagy lett, mert amikor a palástot is hozzátettem, nagyon nagy táska lett volna belőle. Levettem mindenhonnan egy keveset, újratervezés, és így már ok. Kellőképpen érvényesül az Eiffel Torony, a többi része fekete. Cipzáras persze, és a belső zsebet másképpen oldottam meg mint szoktam. Egy német újságban láttam ezt a megoldást, most próbáltam ki először, gyakorlatban is működik. Tulajdonképpen lóg, a cipzár bevarrása előtt vékonyan levarrtam, majd újra a cipzárral együtt, és végül a ferdepánt is fogja.  





2015. augusztus 14., péntek

Tatabánya 2015



Tatabányán voltam először az idén táborba, de csak most jutottam el idáig, hogy feltegyem a kész műveket. Most is nagyon jól éreztem magam, igaz nem tudtam úgy előkészülni mint szerettem volna, de így is jó lett. Tulajdonképpen majdnem készen hoztam haza mindent, a maci meg volt varrva, itthon már csak tömni és szépítgetni kellett. A neszit közösen varrtuk, Margitkáéktól kaptuk az egységcsomagot, csak varrni kellett. Nagyon jó kis meglepi volt. Ezt a kulcstartót már régen el akartam készíteni, de valahogy mindig más volt a fontos. Így most meglett, és nagyon meg vagyok elégedve vele. Használat közben is jól vizsgázott, mert a lenti táskán lóg egy pánton. A táskára csak néhány varrás kellett az elejére, és kész is lett. 










2015. július 23., csütörtök

Gyerektakarók


Keresztfiaimnak készült, mert megérdemlik. Egyszerű mind a kettő, anyagában mintás, igyekeztem nagy kukacokkal letűzni, géppel beszegve. Végre ezt is megvarrtam, már az év eleje óta készültem rá. Az öröm nagy volt, a nagyobbik Dávid nálunk volt amikor varrtam. Nagyon tetszett neki a varrás, ahogy ő mondta: dübögjél még Eni!. Úgyhogy megdübögtem.









2015. július 9., csütörtök

Egri tábor

Tavaly is voltam itt, az idén is szuper volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom, családias hangulat, remek varrás, vásárlási lehetőség, tehát minden nagyon jó. Most még mindegyik úgy van ahogy ott varrtam, most dolgozom a befejezésen. Blokkokat varrtunk, teknőst halacskával, kétoldalast, és transzferáltunk is. Remélem jövőre is elmegyek. Nem mindent fejezek be, van amit így teszek el, hogy bármikor elővehessem. A kétoldalast biztosan megvarrom, úgy hogy az egyik oldala karácsonyi legyen. A teknősök és a halacskákon most agyalok, neszire gondoltam, majd kiderül mi lesz végül. A transzferálás sem elhanyagolható, már vettem hozzá pólót hogy megmintázzam.  A futót persze befejezem, az lesz a legegyszerűbb. A tűzés már a fejemben van, csak idő kellene. 
Most kezdet visszazökkenni a blogírásba, hozom az előző varrásokat is. Remélem Annamari most már lesz mit olvasnod. 










2015. február 12., csütörtök

A konzervdoboz új ruhája

Ahogy elterveztem, próbálok rendet teremteni a varrós szekrényemben. Főleg most hogy a B nevű üzletlánc akciózik, és lett egy új, amire nagyon vágytam már, igaz csak később, hogy a sok ufót ne kelljen beletenni. De hát így alakult.  Megtaláltam a konzervdobozokat, amiket még a kedves férjem készített elő. A hírfoltok alapján készültek, a 2010. téli számba van erről egy cikk. Egyáltalán nem volt bonyolult az elkészítése, van amire blokk is került, de a vége felé már csak simán anyagból dolgoztam. A szíves a lányomé lett, a varrós és a macskás az enyém, a többi ajándék. 








2015. január 31., szombat

Ajándék


Egy kisfiúnak varrtam, tulajdonképpen meglepi, ha meggyógyulunk átadjuk. Egy kis macis diszt is varrtam, a macik a lábuknál és  a kezüknél vannak összevarrva, és egy kis masni díszíti őket. Arcuk nincs. 

A takarónál is a macik domináltak, Micimackós blokkokból áll. Remélem tetszik majd a tulajdonosának, illetve most még  a szüleinek. 







2015. január 2., péntek

Az idei első

Végre elkészült, és csak kézzel varrtam. Pihentető volt, lassan 1 hónapja nem varrtam gépen. Félelmetes. Remélhetőleg az idén többet fogok varrni, mint tavaly. De a tavalyi varrós kirándulások kellemes emlékkel töltenek el. Valahogy így télen a kötési láz is elkap, tavaly is kötöttem egy kendőt, most is tervezek valamit. Szeretném ha az idén a félkész munkák egy része legalább elkészülne, és a külföldről hozott munkák is elkészülnének. 
Mindenkinek kellemes varrást kívánok 2015-re is!!