2015. szeptember 4., péntek

Egy újabb táska


Ha jól emlékszem tavaly előtt voltunk Kecskeméten, akkor láttunk valami hasonló táskát, ami Csillának bejött. Akkor vettük hozzá a Párizsos anyagot, így ideje volt megvarrni. Persze emlékezetből nem könnyű, szerintem vagy ő szerinte milyen volt, hogyan kellene kivitelezni, tetszik e így. Csináltam hozzá szabásmintát, az alja piskóta forma, elsőre persze túl nagy lett, mert amikor a palástot is hozzátettem, nagyon nagy táska lett volna belőle. Levettem mindenhonnan egy keveset, újratervezés, és így már ok. Kellőképpen érvényesül az Eiffel Torony, a többi része fekete. Cipzáras persze, és a belső zsebet másképpen oldottam meg mint szoktam. Egy német újságban láttam ezt a megoldást, most próbáltam ki először, gyakorlatban is működik. Tulajdonképpen lóg, a cipzár bevarrása előtt vékonyan levarrtam, majd újra a cipzárral együtt, és végül a ferdepánt is fogja.