2011. április 18., hétfő

Helyzetjelentés


Nos ez a kupac cucc az én takaróm. Mind az összes. Bár azért ennyiből ami cirka 30 db nehéz lenne egy takarót összehozni, úgyhogy most épp a társaikat várják. A meló a következő: előszedtem a maradékokat, 5,5 -ös négyzeteket vágtam belőlük. Most a következő doboz anyag kerül sorra, és így tovább, amíg elég nem lesz. Igyekszem minden anyagból egyet beletenni, majd összevarrom őket hármassával, majd 9-be rendezem őket, és így varrogatom össze. Majd egyszer, mert azért ezzel lassan haladok, mármint a vasalással és a vágással, de ebben az évben készen lesz.
Ez a neszi egy korábbi rontás eredménye, nem így gondoltam, de elszerencsétlenkedtem. Naná hogy elraktam messzire, de most előkerült. Nem volt mit tenni, be kellett fejezni. Egész jó lett. A jojó a hátsó anyagból készült.